Szeretettel vártuk az Erasmus + program kapcsán Olaszországból, a Rieti partneriskolánkból újonnan érkező két kísérő és három szakmai megfigyelő (Job Shadowing) kollégákat.Valamennyien kíváncsian várták, hogy meglátogassuk a szállodákban és a cukrászdában szorgalmasan dolgozó szakács, pincér, turisztikás és cukrász tanulóikat. Hát persze, hogy sort kerítettünk az „elengedhetetlen” Erasmus+ dokumentumok aláírására is.
Mindannyian örömmel tapasztaltuk, hogy az olasz diákok milyen hamar beilleszkedtek munkahelyeik dolgozói közösségébe, szorgalmasan dolgoztak, elvégezték a rájuk bízottakat és pozitív élményekkel „bombázták” tanáraikat. Nem csupán közelebb kerültek a magyaroroszági vendéglátás-, és turizmushoz, hanem bele is mélyültek azok rejtelmeibe. A nyelvi nehézségeket is sikerült leküzdeni, – meglehetősen jól beszéltek angolul – a végzett munka nyelve kovácsolta őket a magyar kollégáikkal és diákjainkkal eggyé.
Az újonnan érkező olasz kollégák szintén betekintést nyertek a magyarországi szakképzés és ezen belül intézményünk oktatási rendszerébe. Közösen meglátogattuk a Máltai Keris diákjaink gyakorlati foglalkozásait a Sóház utcai vendéglátós kabinetünkben, majd vendégeink a tanulóink és szakoktatóink által készített magyaros menüsor ízlelői lehettek.
Az óralátogatások alkalmával vendég-tanáraink megvizsgálták, hogyan jelenik meg az élelmiszerismeret tantárgy a szakács gyakorlati foglalkozáson a tanulók által készített szárnyas étel elkészítésénél; a szakmai cukrász elméleti órán pedig a hungaricumként ismert „Pöttyös túró rúdi” gyártási folyamatát is láthatták, valamint megismerték, hogy mi a különbség a „Ricotta” és a „Rögös túró” között. Tapasztalatokat szereztek iskolánk adminisztrációs munkaterületein is.
Városunk iránti tetszésüket fejezték ki közös sétánk alkalmával. Na és persze az édességek kóstolása sem maradhatott ki.