Hírek

Egy igazán emlékezetes versenyen vagyunk túl, ahol minden pillanatban érezni lehetett a gyerekek lelkesedését, motivációját és kitartását. Hét csapat mérte össze tudását, és a mi versenyzőink nemcsak helytálltak, hanem szebbnél szebb eredményekkel bizonyították, hogy milyen keményen dolgoztak az elmúlt időszakban.
Bendiák Barbara, Kuhn Timi, Tóth Gerda, Mészáris Jázmin, Csőszi Hanna és Bodó Emília minden versenyszámban kiválóan teljesítettek, és igazi csapatként küzdöttek. Barbi 3 versenyszámban is első helyen végzett, fantasztikus teljesítménnyel. A fiúknál Kelemen Zalán, Medve Dominik, Válóczi Noé, Gyurics Brendon és Kovács Dominik is kimagaslóan szerepelt, sorra döntötték meg egyéni csúcsaikat – különösen a magasugrásban, ahol hatalmas küzdelem folyt. A férfi magasugrásban Noé, Zalán és a döntőbe jutott versenyzők is 170 cm-nél álltak meg, így az ő eredményük volt a legjobb.
Összességében egy igazán színvonalas és izgalmas versenyen vagyunk túl, ahol a gyerekek ügyessége, kitartása és egymás támogatása, motivációja példaértékű volt, sérülések mellett is. Nemcsak a helyezések, hanem az az öröm, amit a versenyzés okozott, tette különlegessé ezt a napot. A tanárok odaadó munkája, a gyerekek lelkesedése és a fantasztikus csapatszellem mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap ilyen jól sikerült.
Büszkék vagyunk rátok! Hajrá, csak így tovább! 
 
Eredmények, amikre nagyon büszkék vagyunk:
 
  
Női egyéni verseny: Bendiák Barbara – 1. hely  Kuhn Tímea – 3. hely  👩‍🤝‍👩 Női csapat: 2. hely
Férfi egyéni verseny:  Válóczi Noé – 3. hely  Férfi csapat: 4. hely   
Kiemelkedő eredmények:
Bendiák Barbara:
30 méter: 4.31
Helyből távolugrás: 2.30 m 🏃‍♀️
 
Medicinlabda dobásban is
szép eredmény született 
Jázmin: 11.17 m
Noé: 12,80 m 🏀
 
 
 
💪 Mindenki kitett magáért!